A Lufthansa, az Air France és az Alitalia után a KLM is állami segítséget kap

Kategória: Hírek,

Több nagy repülőtársaság is állami szerepvállalással menekül meg, a Ryanair tiltakozik. 

A több, mint száz éves holland királyi légitársaság pénteken közölte, hogy a korábbi megszorító intézkedései ellenére kormányzati segítségre van szüksége, mivel  készpénzállománya nem elegendő ahhoz, hogy átvészelje a koronavírus-járvány okozta válságot.

A megállapodás szerint a holland kormány 2,3 milliárd euró értékű, 90 százalékos állami garanciával rendelkező hitelkeretet tart fenn, valamint indirekt 1 milliárd eurós hitelt nyújt az állam a légi cégnek.

A holland kormány cserébe reorganizációt vár el a társaságtól, amely érinti a munkavállalókat, a felsővezetői fizetéseket, a járathálózatot és a cég struktúráját is.

A megállapodást a holland kormánynak és az Európai Bizottságnak, mint az unió versenyjogi szervének is jóvá kell hagynia.

A Ryanair tiltakozik

A Ryanair ír fapados légitársaság már jelezte: az Európai Unió Bíróságán támadja meg a KLM-nek nyújtott mentőcsomagot, mert álláspontja szerint az versenytorzító hatású

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban a Lufthansának nyújtott mentőcsomagnál is felháborodásának adott hangot: "tökéletes példája ez annak, amikor egy uniós ország semmibe veszi az uniós szabályozást és megsérti a versenyjogot."

Állami szerepvállalások

Az elmúlt hetekben több nagy múltú légitársaság is állami segítségre szorult a koronavírus okozta financiális problémák miatt: a Lufthansa 9 milliárd, az Air France 7 milliárd, míg az Alitalia 1,7 milliárd eurós mentőcsomagot kapott.

(forrás: turizmus.com)

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kapcsolódó cikkek: 

Utazási tanácsok a koronavírus idejére

Vissza a bejegyzésekhez