Megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Kategória: Hírek,

November 19-én délután hivatalosan is megnyitotta a Vörösmarty téri karácsonyi vásár a kapuit, és egészen december végéig várja a védettségi kártyával rendelkező látogatókat.

Tavaly sajnos elmaradt a karácsonyi vásár, idén azonban újra megszokott helyén egyedi, minőségi kézműves termékekkel, karácsonyi finomságokkal, fényfestéssel és közös adventi gyertyagyújtással várja a budapesti, vidéki és külföldi látogatókat is, a város szívében, a Vörösmarty téren.

A karácsonyi vásárt Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes és Faix Csaba, a szervező Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója nyitották meg.

A vásár látogatása – a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően – védettségi igazolványhoz kötött. Emellett a vendéglátó egységeknél idén először bevezetik a készpénzmentes vásárlást, hogy ezzel is csökkenthessék a járványügyi kockázatot.

A programokról a Budapest Brand azt közölte: az adventi hétvégéken közös gyertyagyújtással, december 1-től pedig ünnepi fényfestéssel készülnek a Gerbeaud-ház homlokzatán. December 5-ére ellátogat a Vörösmarty térre az igazi Mikulás, Joulupukki is.

Idén az étkezési lehetőségek is bővülnek, a vendéglátósoknak pedig előírták, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni, de az ízműveseknél a hagyományos vásári ételek és italok mellett gasztronómiai ínyencségeket is lehet majd kapni.
(forrás: hvg, fotó: metropol)

Budapesti szállások az adventi időszakra »

Vissza a bejegyzésekhez