Összeomlott a spanyol turizmus a koronavírus hatására

Kategória: Hírek,

2019-hez képest 73 százalékkal kevesebb turista utazott Spanyolországba az év első nyolc hónapjában.

Az év első nyolc hónapjában 15,7 millió külföldi turista utazott Spanyolországba, 73 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.

A beutazók 16,7 milliárd eurót költöttek el a dél-európai országban január és augusztus között, ami 74 százalékkal marad el 2019 első nyolc hónapjának bevételeitől.

Míg az elmúlt években brit turisták érkeztek legnagyobb számban Spanyolországba, idén a franciák végeztek az első helyen 2,9 millió látogatóval. A múlt évhez képest ez 64,7 százalékos csökkenést jelent. Nagy-Britanniából 2,6 millióan választottak spanyol úti célt ebben az évben, 79 százalékkal kevesebben mint tavaly.

A legnépszerűbb állomás Katalónia volt, augusztus végéig 3,2 millióan utaztak oda, tízmillióval kevesebben mint egy évvel ezelőtt. 5,5 millió látogatót veszített a második legkedveltebb célpont Kanári-szigetek, ahol csaknem 3,2 millióan jártak január és augusztus között.

Hatalmas gazdasági károk

Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származik a turizmusból, amely 2,5 millió embernek ad munkát.

A dél-európai ország tavaly 83,7 millió külföldi turistával a világ második leglátogatottabb országa volt. A koronavírus-járvány miatt azonban az idén március közepén teljesen leállt a turizmus, amely csak június végén, a belföldi szabad mozgás engedélyezése és a határok megnyitása után indult újra.

Sok ország, például Nagy-Britannia még a nyáron karantén-kötelezettséget vezetett be a Spanyolországból érkezőkkel szemben, miután növekedni kezdett a fertőzések száma, amely újabb csapást mért az éppen csak éledező idegenforgalomra.

Európában Spanyolországban regisztrálták a legtöbb koronavírus-fertőzést, az eddig kiszűrt esetek száma meghaladja a 789 ezret.
(forrás: hvg.hu)

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Vissza a bejegyzésekhez