Spanyolország július elsejétől fogadja a külföldi turistákat

Kategória: Hírek,

Reyes Maroto, spanyol turisztikai miniszter bejelentette, hogy júliustól nem kell karanténba vonulniuk a Spanyolországba utazó turistáknak.

A bejelentés szerint a határozatot a kormány hétfői ülésén véglegesítették – írja a BBC.

Spanyolországban, ahol évi 80 millió turistát fogadnak, a turizmus a GDP 12 százalékát adja. Gazdasági szempontból így kulcskérdés volt, hogy valamennyit megmenthessenek a főszezonból, és még a nyári nyaralások időszaka alatt lazíthassanak a korlátozásokon.

Új szakaszba léptek a könnyítések

Közben Madridban és Barcelonában is enyhítettek a korlátozásokon: immár 10 fős társaságok találkozását is engedélyezik, és megnyitottak az éttermek, bárok teraszai is.

De az ország népszerű tengerpartjain is könnyítések léptek életbe: a napozás és a fürdés a tengerben immár megengedett az ország több ezer kilométer hosszú strandjain, a Costa Blancán és a Costa del Solon ugyanakkor még tilos a fürdés. A Costa del Solon ugyanakkor már készülnek a nyári főszezonra: 3000 tengerparti „segítő" gondoskodik majd a turisták között a megfelelő távolság betartásáról. Mallorca pedig közben bejelentette, hogy a júliusi országos nyitás előtt már szeretne turistákat fogadni.

Olaszország, Ciprus és Görögország után tehát Spanyolország is hivatalosan kitűzte a turisztikai szezon kezdetét.

Vissza a bejegyzésekhez