Görögország látnivalói - Akropolisz

Kategória: SmartLine Blog,

A görög főváros felett magasodik a világ egyik leghíresebb ókori épülete, mely egyben Görögország szimbóluma is. Az egykori fellegvár az európai civilizáció és demokrácia jelképe, melyet mindenképp meg kell látogatnunk, ha Athénban járunk. 

Az athéni Akropolisz | Hasznos információk
Kiemelt ajánlatok >>

Az athéni Akropolisz

Az akropolisz (jelentése: felsőváros) az ókori görög városállamok fellegvára volt. Ennek megfelelően Görögországban számos akropolisz található, de méretei és kivitelezése miatt az athéni kitüntetett helyet foglal el közöttük.

Ásatások bizonyítják, hogy a 150 méter magas mészkősziklát már jóval korábban, i.e. 6. évezredben is lakták. Az Athén jelképévé váló épületegyüttest az i.e. 5. században kezdték fellegvárrá alakítani, miután a perzsák vereséget szenvedtek a Periklész vezette athéniaktól.

Az Akropolisz legmagasabb pontján található a Parthenon, mely templomot Pallasz Athéné tiszteletére építettek mindösszesen 9 év lefogása alatt. A mai szemmel is jelentős mérnöki alkotás egészen a 18. század végéig viszonylag épségben maradt fenn annak ellenére, hogy az évszázadok alatt keresztény templomnak, majd török mecsetnek is használták, míg nem egy velencei bomba 1687-ben nagy károkat okozott a fellegvárban.

Parthenon
Parthenon

Az épületegyüttes másik népszerű látnivalója a déli lejtőn elhelyezkedő, fénykorában 17 ezer néző befogadására képes Dionüszosz színház, mely az ókori Görögország egyik legkorábbról fennmaradt szabadtéri színháza.

Az Akropolisz délnyugati lejtőjén egy másik, még a Dionüszosznál is jobb állapotban fennmaradt színházat csodálhatunk meg. A Heródes Atticus Odeont i.sz. 161-ben építtette egy gazdag athéni arisztokrata Herodes Attucus. Az egykoron 5 ezer fő befogadására képes fedett színház zenei elődásoknak adott otthont egészen 267-ig, a keleti germán törzsek rombolásáig. Az 1950-es években a nézőteret és a szinpadot felújították, és a mai napig nívós zenei műsorok megrendezésére használják. 

Herodes Atticus Odeion
Heródes Atticus Odeon

Az említett épületeken kívül az Akropolisz olyan jelentős emlékek otthona továbbá, mint Zeusz temploma, a Propüleion, az Erekhtheion vagy Niké temploma.

A fellegvár lábánál található az Akropolisz múzeum, ahol az antik időszak tárgyi örökségeit igyekeztek összegyűjteni az utókor számára. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a gyűjtemény legfontosabb darabjait a londoni British Múzeum őrzi. Ennek oka, hogy a britek a 19. század elején az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó Akropolisz nagy részét elbontották, és a legjelentősebb alkotásokat hajón Londonba szállították.

Az Akropolisz restaurációja csak a görögok felszabadulása után, a 19. század közepén kezdődött el, 1986 óta az UNESCO Világörökség része.

Erekhtheion
Erekhtheion

Hasznos információk

Elhelyezkedés

Attika félsziget, Athén

Nyitva tartás

  • április - október: 8-19 óra
  • november - március: 8-17 óra

Belépőjegy

  • teljes árú: 20 €
  • kedvezményes: 10 €

Ingyenes napok

  • március 6.
  • április 18.
  • május 18.
  • szeptember utolsó hétvégéje
  • október 28.
  • novembertől márciusig minden hónap első vasárnapja

Fontos információ

Mivel az athéni Akropolisz szent területnek minősül, tilos a dohányzás, az evés és az alkoholfogyasztás.

Athén és az Akropolisz
Athén és az Akropolisz

SmartLine Tipp

Az Akropolisz meglátogatására a kora délelőtti órákat tanácsoljuk, ilyenkor még elkerüljük a nagy tömeget, és nyáron a hőmérséklet is kellemes a hosszú sétához.

Ha pedig teljes szépségében akarjuk megcsodálni az Akropoliszt, akkor a szomszédos Filopappou hegyről gyönyörű kilátás nyílik a fellegvárra.   

 

ATHÉNI UTAZÁSOKÉRT KATTINTS IDE >>

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kapcsolódó cikkek:

 

Vissza a bejegyzésekhez