Bali októberben újranyitja határait a turisták előtt

Kategória: Hírek,

Az indonéz idegenforgalmi miniszter bejelentette, hogy Bali októberben újra megnyitja kapuit a nemzetközi turisták előtt. Az nyitást többször is elhalasztották, de a központi kormány szerint a sziget készen áll a nemzetközi utazók fogadására.

Sandiaga Uno turisztikai miniszter bejelentette, hogy a központi kormány októberben tervezi a nemzetközi utazási folyosó újbóli megnyitását – számolt be a turizmus.com.

A határ újbóli megnyitásának tervét azután kezdeményezték, hogy Bali alkormányzójától jelentéseket kaptak a közelmúltban a szigeten történt Covid-19-megbetegedésekről, amelyek jelentősen csökkentek. "Mivel Bali megfelelően kezeli a koronavírus-járványt, utasítást kaptam, hogy 2021 októberére készítsük elő az újranyitási tervet" – tette hozzá Sandiaga.

Bár eddig nem közöltek konkrét részleteket arról, hogy pontosan mely országok előtt nyit meg Bali, és az újranyitás pontos dátumáról se mondtak többet, sajtóértesülések szerint a sziget csak a beoltott turisták számára lesz elérhető, és a belépéshez negatív teszteredményre is szükség lesz.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az Egyesült Államok is beadta nemrég a derekát az újranyitással kapcsolatban.

(forrás: turizmus.com)

Bali ajánlatok »

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Vissza a bejegyzésekhez