Áprlis 1-től csak digitális regisztrációval, de továbbra is teszt nélkül utazhatunk Dominikára

Kategória: Hírek,

A Dominikai Köztársaságba beutazók április 1-jétől már csak digitálisan regisztrálhatják magukat.

A Dominikai Köztársaságba beutazók április 1-jétől már csak digitálisan regisztrálhatják magukat – írja a turizmus.com a Dominikai Köztársaság turisztikai hivatalának tájékoztatása alapján.

A karib-tengeri ország már tavaly novemberben bevezette az elektronikus regisztrációs űrlapot, hogy megkönnyítse a be- és kiutazást a repülőtereken és a kikötőkben. Az e-jegy az eddigi nemzetközi be- és kiutazó kártyát, valamint a papíralapú vám- és egészségügyi nyilatkozatot váltja ki, ezeket legkésőbb március 31-ig lehet használni.

A Dominikai Köztársaság továbbra is azon kevés országok egyike, ahová teszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatunk be turisztikai célból

Az angol és német nyelven is elérhető felületen a megfelelő adatok bevitele után egy QR-kódot generál a program, ezt lehet később bemutatni a hatóságoknak. Egy nyomtatványon akár hét családtag is bejelenthető.

Részletes információk a Dominikai Köztársaság turisztikai hivatalának honlapján találhatók.
(forrás: turizmus.com)

Dominikai ajánlatainkért kattints ide >>

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kapcsolódó cikkek: 

 

Vissza a bejegyzésekhez