Jelentős járatcsökkentéssel reagált a Wizz Air a korlátozásokra

Kategória: Hírek,

Szeptember 7-től csak a legfrekventáltabb úti célokra indulnak Budapestről a Wizz Air gépei. 

Jelentősen csökkenti járatai számát a Wizz Air a határzár miatt – közölte szombat késő este a légitársaság.

A cég néhány órával korábban már jelezte, a szeptember 1-jétől bevezetendő kormányzati intézkedés miatt törlésekre kényszerül, később ennek részleteiről is beszámolt közleményében.

Mint írják, a magyarországi utasok nyaralóhelyekről történő hazatérése érdekében a Wizz szeptember 1. és 6. között először kisebb mértékben csökkenti a kapacitásait a budapesti és debreceni járatokon.

Ezután szeptember 7. és 30. közt egy nagyobb fokú járatcsökkentés várható, mely során csak a legkeresettebb úti célok maradnak elérhetők az utasok számára.

Mint a közleményből kiderül, szeptember 7-30. között a Wizz Air mindössze egyetlen irányban indít járatot Debrecenből: heti kettőt London Luton felé. 

Budapestről pedig tizenkét desztináció marad: heti két járat mStockholm, Párizs, Brüsszel Charleroi, Bázel, Milánó, Athén, Dortmund és Berlin felé; heti hét London Luton felé, öt Eindhovenbe, egy-egy pedig Máltára és Lárnákára. A többi irányba nem indul gép.

Egyben emlékeztetnek arra, a törlések után járó kártérítés (100 százalékos visszatérítés, illetve 120 százalékos jóváírás a társaságnál) iránt azzal a céggel kell felvenniük a vásárlóknak a kapcsolatot, amelytől a jegyet vásárolták. Ha tehát valaki utazási irodánál tette azt, akkor annál.

Azt is megerősítették, hogy abban az esetben, ha valaki az utazási korlátozások miatt nem tud repülni, miközben járata menetrend szerint üzemel, törölheti a jegyet és törlési díj fejében jogosult visszatérítésre.

Fontos, hogy az utasok felelőssége tájékozódni a korlátozásokról, ahogy őket terheli a felelősség akkor is, ha a vásárlás és az utazás dátuma között megváltoznak az egyes országokba történő belépés szabályai - emelte ki közleményében a diszkont légitársaság.
(forrás: hvg.hu)

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kapcsolódó cikkek:
Szeptember 1-től minden magyarra karanténkötelezettség vár

Vissza a bejegyzésekhez