A csőd után újraindul a világ legrégebbi utazási irodája

Kategória: Hírek,

A tavaly szeptemberben csődöt jelentő Thomas Cook online irodaként, új tulajdonosi háttérrel indul újra.

A világ legnagyobb múltú utazási irodáját tavaly szeptemberi összeomlása után fő részvényese, a kínai Fosun nevű konglomerátum vásárolta fel 11 millió fontért, még novemberben. Ezzel a tulajdonukba került a Thomas Cook csaknem összes trademarkja, közösségimédiás felülete, webszájtja és szoftvere.

Az új tulajdonosok a felvásárlás óta többször is hangoztatták, hogy megmentenék a brand maradványait, és kizárólag online formában, de újraindítanák a szolgáltatást.

Hosszas előkészületek után végül a napokban aktívvá vált a cég hivatalos weboldala is, ami arra utal, minden adminisztratív akadály elhárult az újraindulás elől. 

Az új oldal olyan tengerparti üdülőhelyekre és városokra kínál szállásokat, melyek országai rajta vannak a brit kormány úgynevezett korridorlistáján, vagyis amely járványügyi szempontból enyhébb besorolást kapott. Főként Törökországba, Olaszországba, és Görögország egyes részeire lehet most foglalást tenni, de a cég abban bízik, hamarosan további desztinációkkal bővíthetik ajánlataikat a későbbi, enyhítést jelentő kormánydöntések nyomán. 

Az utazók bizonyos keretek között maguk szabhatják személyre nyaralócsomagjukat, a vállalat pedig kiemeli, hogy a működésükre kiterjed az úgynevezett Atol-garancia. Ez volt az egyik alapfeltétele a szolgáltatás indulásának.

A teljes nevén "Air Travel Organiser's Licence" azt jelenti, hogy a mögötte álló kormányzati és uniós garanciák Megvédik az utast attól, hogy elveszítse pénzét, ha a vállalat esetleg csődbe megy, vagy attól, hogy külföldön ragadjon.

A Thomas Cook esetében ez azt jelenti, hogy az utasok befizetett pénzeiből a vállalat csak a náluk foglalt repülőjegyek árához férhet hozzá, a többi utaspénz elkülönítetten áll a nyaralás végéig egy speciális számlán.

Az újrainduló, online működő cégnél egyelőre 50-en dolgoznak, otthonról.

A világ legrégebbi utazási irodája

Az 1841-ben alapított Thomas Cook világszerte 22 ezer, Nagy-Britanniában 9 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, és 94 repülőgépből álló saját légitársasága is volt, azonban a halmozódó adósságai egyszerűen maguk alá temették.

Becsődölésekor 600 ezer utasa rekedt külföldön, köztük 150 ezer brit. Utóbbiakat az úgynevezett Matterhorn-művelettel szállítottak haza, mely Nagy-Britannia legnagyobb ilyen jellegű békeidőbeli akciója volt.

A csőd után azonnal elkezdtek összeroskadni a Thomas Cook külföldi leánycégei is, de a Neckermann Magyarország nem volt köztük, mert a "nagy" Neckermannal ellentétben a hazai cég önálló társaság.
(forrás: origo.hu, privatbankar.hu)

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kapcsolódó cikkek: 

Vissza a bejegyzésekhez