A világ összes országa utazásra nem javasolt kategóriába került

Kategória: Hírek,

A szeptember 1-én életbe lépő utazási korlátozásokkal összhangban a Külgazdasági és Külügyminisztérium a világ egyetlen országába sem javasolja az utazást a magyar állampolgárok számára.

A Konzuli Szolgálat honlapján megjelent tájékoztató szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium, összhangban a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020 Korm. rendelettel, 2020. szeptember 1-től magyar állampolgároknak nem javasolja a külföldre történő utazást (I. kategória).

Ezzel az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről szóló 472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet [9. § (1) és (2); 21. § (3)] bekezdésének hatálya alá tartozó területekké nyilvánította a világ összes országát.

Felhívják a figyelmet, hogy a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény 7.§ (5) pontja szerint a figyelmeztetés ideje alatt az utazásra nem javasolt országokba beutazó és onnan a konzuli szolgálat közreműködésével kimentett magyar állampolgárnak az evakuálás személyenként számított költségeit teljes összegben meg kell térítenie.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy a külföldre utazás jelenleg a szokásosnál nagyobb kockázattal járhat, mivel a vírus újbóli terjedése előre nem meghatározható, így az egyes országokban kiszámíthatatlan helyzeteket teremthet az utazások során. Az ilyen korlátozásokat elrendelő országokban a konzuli segítségnyújtás lehetőségei is rendkívüli módon beszűkülnek, ideiglenesen lehetetlenné is válhat – írják.

Ezért kérik a magyar állampolgárokat, hogy külföldi utazásukról alapos megfontolás alapján döntsenek.

Hazatérés esetén karanténkötelezettség

Ha mégis a külföldre utazás mellett döntenek, vegyék figyelembe azt is, hogy hazatéréskor magyar állampolgár a rendelet szerint egészségügyi vizsgálaton eshet át, amelynek tűrésére köteles.

Ha a fertőzés gyanúját állapítják meg, akkor az illetékes járványügyi hatóság által meghatározottak szerint kijelölt karanténban vagy – ha az nem jelent járványügyi kockázatot – hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

Ha a magyar állampolgár esetében az egészségügyi vizsgálat fertőzés gyanúját nem állapítja meg, és

  • a) a magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, 14 napra hatósági házi karanténban;
  • b) a nem külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban;
  • c) a külföldön élő magyar állampolgár magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, 14 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre.

A járványügyi hatóság engedélyezheti a karanténban elhelyezett személy számára, hogy 5 napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal negatív koronavírus tesztet produkáljon a felmentés megadása érdekében

A Magyarországra történő belépés szabályairól és a határzár alóli kivételekről korábbi cikkünkben írtunk részletesen.

A mintavétel céljából felkereshető intézmények ezen az oldalon érhetők el.
(forrás: turizmus.com)

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

Kapcsolódó cikkek:
Szeptember 1-től minden magyarra karanténkötelezettség vár
Megjelentek a határzár részletei: az ingázók 30 km-es körzetben közlekedhetnek
Jelentős járatcsökkentésekkel reagált a Wizz Air a korlátozásokra

Vissza a bejegyzésekhez