Görögország május 14-től fogadja a külföldi turistákat

Kategória: Hírek,

A Görög Turisztikai Minisztérium bejelentette, hogy készen állnak arra, hogy május 14-től ismét fogadja a nemzetközi turistákat.

“Görögország elkészült a 2021 nyarát szabályozó protokollal.” – jelentette be Harry Theocharis miniszter.

A szabályozás a következőképpen néz ki:

Az országba azok a látogatók léphetnek be, akik megkapták a COVID-19 oltást, korábban átestek a víruson és rendelkeznek antitesttel, vagy pedig negatív koronavírus tesztet tudnak felmutatni a határon.

Görögországban jelenleg még komoly korlátozások vannak vannak érvényben. A helyiek a lakóhelyüket engedély nélkül csak két kilométeres körzetben hagyhatják el. Védekezésképpen tömeges oltásba kezdtek, Magyarországhoz hasonlóan bőven a világ és az európai átlag felett vannak. A miniszter úgy látja, hogy az intézkedések május közepére lehetővé teszik, hogy fokozatosan elinduljon a turizmus.

A görögök jelentős bevételre tesznek szert a turizmusból, minden ötödik lakos ebben a szektorban dolgozik. Mivel náluk a szezon május közepétől szeptember végéig tart, ésszerű döntésnek tűnik gazdasági szempontból is a nyitás.
(forrás: Utazómajom)

Repülős utazások Görögországba már 94.600 Ft-tól >>

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel!

 Kapcsolódó cikkek:

 

   Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon és Instagramon!

    

Vissza a bejegyzésekhez